My Note

Nincs dátum. Nincs idő. A napok összefolynak, az órák megszámlálhatatlanok. A zene is túl halk, vagy éppen túl hangos. Amit csinálok az pedig túl hamis vagy túl értelmetlen.. vagy túl egyszerű.. pedig a zene az élet..az élet meg nem egyszerű. Nem vagyok zenész. Árnyék vagyok. Egy zenész árnyéka. Egy múltbéli ragyogó lénynek az árnyék-hasonmása. Létezem, tudom, hiszen érzem a fájdalmat. Kérdés, hogy minek. Mi történt? Nem tudom a részleteket. Alig emlékszem, de mégis minden nap a szemem előtt van. Szó szerint a szemem előtt. Az arcomba fúj a hó minden éjszaka és én mindig meghalok és újáéledek. De minek?! Már egy ideje.. 2-3 hónapja fáj a fejem. Már nem is annyira fáj. Inkább zsibbad. Soha nem szűnik meg egy percre sem, csak lassan felzabálja belülről az elmém. Erre születtem. A pusztulásra. Vagy a pusztításra, bár ebben már kételkedem. Szerintem ha eljutok odáig, hogy pusztítsak, akkor már lábra sem fogok tudni állni. 

 Történet nincs. A történet a múlt, annak már vége, és nem lesz többé soha újra. 
(Folyt. köv.. de nem ígérem.)

Ja, és még egy dolog.. ami most csak így eszembe jutott. Chris születésnapja (NOVEMBER 22) .. az enyém is az volt.. mi lett volna ha otthon maradok aznap? Ennyit az időről. Mindenhol összefügg, de mégis összefüggéstelen és ahogy visszafelé sem, ugyanúgy előrefelé sem változtatható. Vagy ha igen... azt valaki k**vára közölje, hogy hogyan kell..de még időben!! (szópoén.. -.-)
---------------------------------------------------------------------------------------------

 Utálok felébredni. Főleg egy ilyen álomból. Olyan volt, mintha egy film lenne, aminek én vagyok az egyik főszereplője. Kicsit sem hasonlított az élethez...
Megszállott vagyok..nem, most nem kezdem el sorolni az elmebajaimat..most csak ezzel az egyel foglalkozom. Volt már, hogy valamihez/valakihez nagyon ragaszkodtál? Na, akkor most képzeld el, hogy ragaszkodásod tárgya megszűnik létezni számodra egyik napról a másikra.. Oké, mindenkivel megtörtént. De nem ez. Nem így. És nem egy ilyennel, mint én.. A lényeg, hogy az álmom egy történet volt. Egy olyan történet, aminek semmi köze a valósághoz. Egy nagy házban játszódott, aztán egy parkban. De mindenesetre egy dolog volt, ami miatt nem akartam felébredni (na jó, igazából három, de ez most mindegy) : egy lány. Egy lány akivel nem kellett foglalkoznom, mert ki**szottul a vízbe fulladt.. Álmaim álma volt ez... ha lehet ezt így mondani. De sajnos felébredtem. Mint mindig, csalódással töltött el. Most az egész napom egy b*szott szenvedés lesz.. köszi agyam, meg is érdemled, hogy fájsz!! >.< 


___________________________________________________________

Ma megkérdeztem, ma van -e hétfő. Eltaláltam. Pedig csak erős tipp volt. Kicsit sem bíztam abban, hogy igaznak bizonyul.

Ez már nem a valóság. A filmek, az álmok, a képzelet világában töltöm mindennapjaim egyhangú perceit.. igen, még így is egyhangú. A héten átestem valamin, amit én csak mélypontnak nevezek.. Vagy már múlt héten. Ki tudja.. És én még így is megteszek mindent, hogy ebben az egyhangú képzeletvilágban maradjak, mert a valóság már rég felemésztett volna. Tudatosan pusztítom magam..kívül, belül. Tudom, ez is jár némi fájdalommal, de eltörpül a valóság nyújtotta..csapások mellett. Már szinte minden, ami fizikai, az megszűnt számomra létezni. És lett még egy dolog, amit még ugyan nem gyűlölök, de már majdnem abban a stádiumban van: a szex. Volt az a rész, mikor már nem vágytam rá, de élveztem, ez után jött, hogy vágytam rá, de nem élveztem, ezután akartam is, féltem is, vágytam is rá, élveztem is, de mindezt csak lelkileg, utána egyszerűen csak elviseltem. És végül..most már majdnem gyűlölöm. Az érintéseket.. ahogy idegen bőrfelület ér az enyémhez, ahogy a falat bámulom, miközben mintha megállna az idő, és sosem akarna véget érni az az elviselhetetlen unalom. Ezzel szemben, ha csak fekszem az ágyon..egyedül, nem ér senki hozzám, nem csinálok semmit, csak bámulom azt a szóban forgó falat, már nem unatkozom. Legalább is nem olyan idegölően..szinte észrevehetetlenül. Ilyenkor belemerülök a képzeletvilágomba. Amiből nem akarok kijönni. Nem akarok, de mégis mindig megtörténik. Kell valami még ami ott tart. Nem érzek fájdalmat... olyankor nem érzek semmit. Ürességet ami mégis mindennel megvan telve.. egy színes..vagy inkább kidolgozott árnyalatú fekete-fehér világ az én álmaimmal. És látom én, ha a tükörbe nézek, hogy ez sem mehet így tovább, normál esetben, annak idején, amikor ilyennek láttam a szemeimet, az arcom..én azt mondtam, elég! Nem mehetek tönkre, csak azért, hogy pillanatnyilag jobb legyen! De most...most már szinte küzdök a teljes leépülésért. Akár az örök képzeletvilágban ragadással, akár halállal jár. Már nem számít... És most lélegzem. Veszek egy nagy levegőt, befejezem, amit csinálok, visszafekszem az ágyra, rágyújtok és folytatom az időtöltést ebben a végtelen űrben. 

___________________________________________________________

Vége.

A HuPont.hu weblap készítés gyerekjáték! Itt weblapok előképzettség nélkül is készíthetőek: Weblap készítés

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat